Régóta tervezem
ezt a bejegyzést – bár nem egy nagyon friss élményről szól, a témáját tekintve
bármikor aktuális lehet. Meg azért is, mert az egyik legkellemesebb emlékünk: a programot nagyon ajánlom bárkinek, aki szeretne egy kicsit kilépni a
hétköznapokból, aki szereti a természetet, érdekli a
gazdálkodás, utazni akar, vagy bepillantani egy másfajta életstílusba.
Tavalyi Triglav-túránk
alkalmával írtam a Mirával és Benoit-val való találkozásunkról. Ők meséltek az
önkéntes programról, amitől vérszemet kaptunk, és azóta terveztük, hogy mi is
kipróbáljuk a farmer kalandot. A WWOOF keretében organikus farmokon lehet
vendégeskedni, napi 4-6 óra segítség fejében szállást és ellátást adnak a házigazdák.
A programra feliratkozva szinte bármelyik ország farm-adatbázisa elérhető,
úgyhogy tulajdonképpen csak úticélt kell választani.
Mi ismét
Franciaország felé vettük az irányt, az első 10 napot Provence-ban töltöttük.
Egy kis családi farmot találtunk Niozelles környékén, ahol kerti növényeket
termesztettek, de inkább csak hobbiból, a vendéglátónk főállásban jazzdobos
volt. Kéthetente koncerttel egybekötött vacsorát szerveztek a vendéglőjükben,
ahol felhasználták a kertben termett biozöldségeket is. Két ilyen alkalommal,
egy salsa esten meg egy swing bulin mi is segédkeztünk.
A házban is volt
egy zeneterem, ott próbált Philippe a barátjával, Jacque-kal, aki már fél éve náluk
vendégeskedett és időnként a főzésben segített. Nagy élmény volt, hogy sok év
után én is rátettem a kezem a zongorára. A karózás, árokásás, fűszernövény
ültetés és rukola szedés közben persze egy kis utazgatás is belefért a
programba.
Egyik nap a
vendéglátóink is elvittek kirándulni. Nagyon aranyosak voltak és
jól is alakult a kapcsolatunk, leszámítva azt a mozzanatot, amikor egy félreértés
miatt azt a kertrészt ástam fel, amit előző nap Evelyn beültetett virágokkal.
Lett is egy kis családi viszály kettejük között, de amilyen heves volt, olyan
hamar elcsitult, ahogy az egy déli vérmérsékletű házaspárhoz illik. A közös
étkezésekkor is úgy éreztük néha magunkat, mintha egy francia család
filmbe csöppentünk volna, csak éppen hiányzott a felirat.
Ezután az Annecy
környékén levő Versonnex-be mentünk tovább egy valódi ősi családi birtokra. Itt
három hétig maradtunk, és ottlétünk alatt beüzemeltük a melegházakat, a
felépítéstől a karózáson, a fűnyíráson és ültetésen át az öntözőrendszer
beszereléséig és a bogárirtó stratégiák kidolgozásáig (utóbbi kettőben Laci vállalt nagyobb szerepet, mint az összes logisztikai munkakörben).
Ilyenkor én
inkább a konyhára vonultam vissza segíteni Denise-nek, Gilles 84 éves
anyukájának, aki főzött nekünk, de bevallotta, hogy nagyon unja már az háztartást (ennyi év után nem is csodálom). Szociális élményekben itt is volt részünk,
a búcsúvacsoránkon ott volt Gilles orosz felesége, Natasa (aki nem beszélt
angolul, vele csak franciául tudtam értekezni), meg az ő orosz apukája, (aki
franciául sem beszélt, vele csak Natasa tudott értekezni).
Az
életünk nagy eseményei olyanok voltak, mint pl. hogy született egy kis borjú,
vagy hogy kivittük a teheneket a legelőre. Miután az egész telet az istállóban
töltötték, valóságos mennyország lehetett nekik szabadon legelészni. Életünkben
nem láttunk még 200 kilós állatot így szökdécselni, hogy egyszerre mind a négy
lába a levegőben.
Egyik kedvenc időtöltésem volt az olvasás a kertben levő 200 éves hárs alatt
A kirándulások
persze most sem maradtak el, Annecy környéke számomra a legszebb helyek közé tartozik.
Egyszer hóhatár fölé is eljutottunk, és a tavat is körbebicikliztük (kb. 40
km). Viszont most nem annyira a látványos helyek ragadtak meg, hanem a
hétköznapi élet, aminek részesei lettünk másfél hónapra.
Kilátás a kert végéből a Mont Blanc-ra